Az elengedesrol

Az elmult egy hetet itt, nalunk toltotte a csaladom. Vegre, egy ev utan sikerult osszehozni. Csodas napok, rengeteg program, jo idojaras. Bejartuk a varost, megmutattam minden erdekesseget, mentunk egy kort a szigeteket osszekoto hajoval, gyujtottunk kagylokat, autoztunk az Atlantic road-on. A hetveget a parom csaladjaval a cottage house-ban toltottuk, unnepeltunk szuletesnapokat es halloweent, babaztunk, ketszer mentunk turazni, jokat ettunk es ittunk. Az egesz latogtasnak a lenyege az volt, hogy a csaladjaink talalkozzanak egymassal. Minden szuper volt, tenyleg a leheto legjobban sikerult. A problemak nem is itt kezdodtek. Illetve nem is problemak, hanem csak egy problema, tortenetesen az elengedes. A fojtogato erzes a torkomban az indulasuk elotti esten kezdett jelentkezni. Amikor az esti lefekvesnel megoleltem a kishugom. A maro erzes, hogy masnap gepre ulnek es megint ki tudja, mikor latom oket ujra. Nem is csillapodott az erzes, igaz, a siras ugy egy ora elteltevel szipogassa csitult, de belul nagyon fajt valami. Tudom, hogy en dontottem ugy, hogy egy masik orszagba koltozom es tudom, hogy ez mikkel jar. De ilyenkor az embert egyszeruen elontik az erzelmek es nem lat ki belole. Tudom, hogy mar Pesten sem laknek egyutt a csaladommal, ott sem toltenenk egyutt minden napot; nem is lenne egeszseges. Az mas, amikor utazunk, egy hetbe suritunk bele minden programot, szint, szagot, erzest. De ettol fuggetlenul nagyon rossz erzes, hogy sok mindenbol kimaradok, nem tudunk egymashoz atugrani, egyutt szulinapozni, karacsonyozni; faj, hogy a kishugom nelkulem no fel. Annak viszont orultem, hogy koran reggel indulnak vissza, reggel otkor meg nem nagyon jar az agyam, remeltem, hogy masnap nem visel meg ennyire az elvalas. A repterig nem is volt baj. Viszont amikor mar muszaj volt bucsuzni es megfordulva elindultunk a kijarat fele, megint kezdodott a szipogas. Az egesz nap ilyen szomorkas, szipogos hangulatban telt, viszont az esti skype-olas sokat segitett. Rajtuk azt lattam, hogy tele vannak elmenyekkel, alig varjak, hogy a suliban kiosszak a norveg csokikat es kagylokat a baratoknak, hogy meg mindig ketszaz szazalekon porognek. Jo volt latni az oromuket, es jo megint kettesben lakni a parommal. De ha rajtam mulna, Magyarorszagot kicsit kozelebb rajzolnam Norvegiahoz a terkepen.

DSC_4061
Csodaljuk az Atlanti ocean horizontjat (Atlantic Road)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s