Emlekorveny

Valamelyik nap neztem egy videosorozatot, aminek alafesto zenejet a Punnany Massif kolcsonozte. Par nappal kesobb ugy ebredtem, hogy egy regi Punnany szam motoszkalt a fejeben, es addig nem hagyott nyugodni, mig egy egesz albumnyi szamot meg nem hallgattam toluk. Az utobbi 2 evben egyaltalan nem volt igenyem arra, hogy oket hallgassam, szoval engedtem ennek a regi-uj erzesnek. Ez viszont oda vezetett, hogy egy csomo emlek, benyomas, erzes visszakoszont ugy 3-4 evvel ezelottrol. Valamiert a zeneszamok azok, amik kepesek visszahozni egy eletszakasz, periodus teljesen erzetet, az akkori gondolataimmal, aggodalmakkal, oromokkel, izekkel, szagokkal, dontesekkel egyutt. Furcsa visszaropulni egy ilyen miliobe a mostani eletembol, de szeretek visszatekinteni es nevetni ugyanazokon a vicceken vagy megbizonyosodni rola, hogy az akkor hozott donteseim jofele vezettek.

A mostani Punnany-hallgatas 2012 oszere repitett vissza.

Eszembe jutott, amikor az ’Olasz kultura napjainkban’ oraval vegezve robogtam kifele a Btk-rol, utkozben osszefutottam Szabo Balazs enekessel, aztan a 7-es buszrol hivtam a lanyokat, hogy vegul jo-e nekik az oktober vegi hetvege, mert akkor lefoglalom az utat. A Blahara erve mar marha melegem volt a kis ballonkabatomban, de rohantam tovabb a Tatk-os oraimra.

A kovetkezo kep az volt, amikor ultunk az OrangeWays buszon, uton Krakko fele. A busz deffektet kapott, ott alltunk mar vagy egy oraja, de a sofornek otlete sem volt, mikor tudunk tovabb menni. A hajlani indulas es az elozo napok leterheltsege miatt mindannyian kisse faradtak voltunk, mar rohogtunk mindenen. A mellettem ulo baratnom egyszercsak azt mondta, milyen jo illatu a hajam. Erre ravagtam, koszi, kiralylany illatu! Mert hogy ez all a csomagolasan a hugom hajkibontast segito spray-jen, amit en is hasznaltam. Akkoriban epp mindannyian oda voltunk a Punnanyert. Egyszercsak valaki elkezdte a ’Kopoggya’ szamnak az elejet ”rappelni” es mar a korulottunk ulok is rohogtek kinjukban.
”Allok a soromer’, a folyekony oromer’, de olyan hosszu a sor, hogy kiujul az aranyer; Raleptek a labamra, kene mar egy karabely, valaki utoget a vallamon, de mi a szaromer’?”
Odauton olvastunk a varosrol. Krakkoban 40 park van. Ha nem mondtuk el ezt vagy ket tucatszor, akkor egyszer sem. Sosem fogom elfelejteni. Krakkoban 40 park van.

Aztan az erzes Krakkoban, hogy az elet igenis szep, a nap melegen sut, es en elvezem a hosszu kapcsolatom utan jovo szabadsagot; hogy az uj pasim a barataival teljesen veletlenul ugyanazon a hetvegen utazott ugyanabba a varosba, igy estenkent egyutt ittuk a piwot es nevettunk nagyokat.

Meg a nap, amikor nem birtunk nem rohogni a Szarlotka nevu edessegen.

A sok emlekkepet annyira elesen latom, hogy leulok a gep ele es megnezem a krakkoi utunkrol szolo videot. 5 lany egy hosszu hetvegen at turistaskodik. Nagyon szuper volt. A videoban is fehangzik a Punnany.
Aztan a regi szamok utan a Szabadon jon a lejetszasi listaban. Ez mar egy masik emlek, bo fel evvel kesobbi. Ez volt akkor a legujabb szamuk, par nappal azelott jott ki, hogy Olaszorszagba koltoztem volna. Mar tudtam, hogy megyek, es ugy ereztem, az osszes gondomat hatra tudom hagyni es szabadon lepek tovabb. Ez volt szamomra a nyar slagere, annyiszor hallgattam, hogy a fejemben osszekapcsolodott a forro toszkan nyarral, a (csillamporos) naptej illataval, es az olyan dilemmakkal, hogy Parmaba utazzak, vagy inkabb Milanoba? Azon a nyaron jott ki az Engedd el daluk, a nagy lelki takaritasban nagyon kapora jott. Minden szavaval egyet ertettem, kisse kozhelyes, de nagyon igaz sorai vannak.

Aztan felkel a ferjem, csatlakozik hozzam, kozben meg a reggelit is abbahagyom, hogy az emlekkavalkadat megosszam vele.

Szepen visszaterek a jelenbe es most mar azon merengek, mennyi minden tortent ebben a negy evben. Azon a krakkoi uton meg egy sebzett szarnyu kismadarkent kerestem az utam, paraztam, hogy hogyan szerzem meg olyan gyorsan a nyelvvizsgat, hogy megkapjam a diplomam. A szakdolgozatommal oriasi kesesben voltam, hogy vegul ugy dontottem, kitolom a kepzesi idoben egy fel evvel. Aztan jott Olaszorszag – de elotte meg bucsut intettem az akkori pasimnak -, a rengeteg kalanddal, megtanultam tisztessegesen angolul, hazakoltoztem, munkat talaltam, nyelvvizsgaztam. Idokozben megismerkedtem a ferjemmel, es megfordult a vilag, Norvegiaba koltoztem. A tobbit meg mar tudjatok…

Ps. A posztbol nem hianyozhatnak krakkoi kepek, kedvcsinalokent hoztam parat (najo, sokat). Ha tehetitek, egyszer mindenkepp nezzetek meg a varost, nagyon hangulatos! 🙂

dsc_0251-2

dsc_0154-2

dsc_0178-2

dsc_0181-2

dsc_0315-2

dsc_0335-2

dsc_0321-2

dsc_0276-2

dsc_0370-2

dsc_0228-2

dsc_0713-2

dsc_0617-2

dsc_0696-2

dsc_0687-2

Itt a vege

Szemelyes poszt kovetkezik. Szemelyes, mert nem irok a blogon ilyen temakrol, es mert meg mindig tud bantani. Egy olyan tortenet vegere rak pontot, aminek mar 4 eve vege van.

Ki lettem torolve, le lettem tagadva. Fajdalmas szavak ezek. Olyan, mintha a kozos 5 evunk a szemetdombra kerult volna. En hittem neki, amikor azt mondta, szeretne, ha minimalis szinten tartanank a kapcsolatot, tudnank orulni egymas oromenek; csak ido kell neki. Hat, ide soha nem jutottunk el. Oda igen, hogy regi kozos ismerosoktol elferditett, engem lejarato torteneteket hallok olyan szituaciokbol, ahol anno csak o es en voltunk jelen. Olyan is volt, hogy szamon lettem kerve. Az ilyen szituaciokban mindig azt mondtam, biztos egyszerubb neki igy az elengedes, hogy kigyot-bekat mond ram, semmi ertelme lemenni erre a szintre es sarat dobalni a masik oldalrol, vedeni a valosagot. A szakitas utan ket evvel meg ott tartottunk (amikor egy hivatalos ugy miatt megkerulhetetlen volt a talalkozas), hogy megkert, ne talalkozzunk egy jo darabig, mert meg mindig erez irantam valamit. Ekkor mar legalabb fel eve volt baratnoje. A talalkozo vegen pedig addig allt egyik labarol a masikra, mig megkerdeztem, szeretne-e kulon metroval menni, holott egy iranyba utaztunk volna. Megkonnyebbulten sohajtott fel es igent mondott, aztan elrobogott a kovetkezo szerelvennyel – akkor lattam utoljara.

En nem tudom, o hogy van vele, de en evente egyszer rakerestem a Facebookon, hogy tudjam, el-e meg. Lattam, hallottam, baratnoje van, orultem, hogy jol van. Iden a szuletesnapja kornyeken ismet eszembe jutott, gondoltam, talan eltelt mar annyi ido, hogy irjak egy ’Boldog szulinapot’ az uzenofalara. Hat, ugy latszik, nem. O ugyanis kitorolt az ismerosei kozul. Nagyon rosszul esett. Nem a technikai resze miatt, hogy en mar nem vagyok a listaban. Hanem a teny, hogy megtette es azt hiszi, ettol majd az az 5 ev is nyomtalanul eltunik a nem is oly tavoli multbol. Hiszen bar evek ota nem beszelunk, azert megiscsak boldogok voltunk eveken at es egyutt terveztuk a jovot. Megtortent, elmult, mashol tartunk, de miert kell megtagadni?

Egy nappal kesobb irt a baratnom, hogy veletlenul osszefutottak a metron es diohejban elmeselte, mi van vele. Babat varnak es hazasodnak. Bar a paromnak nem sok koze van hozza, de mosolyogva mondtam neki, kepzeld, a regi parom apa lesz. Nem nagyon izgatta a hir, miert is izgatta volna; de en igazabol orultem neki. De ezt sem erzem mentsegnek. Nem toltam az arcaba, hogy en is hazasodom; lehet az evi ketszeri profilkep valtas volt az oka; bar rogton a szakitas utan mondta, hogy mar nem is kovet a Facebookon, tehat semmit nem lathatott rolam, csak ha direkt ram keres. A gyerekek keresztanyja sem akartam lenni, szoval nem ertem. Azt sem ertem, hogyha engem torol, a barataimhoz miert ragaszkodik annyira. De lehet nem is kell, hogy ertsem, amugy sem engem minosit. Megvan a sajat eletem es boldog vagyok benne.

De attol meg tudok orulni a boldogsaganak csendben, innen, a szemetdombrol.

DSC_0872-2